Már hatvan évesnél is idősebbek az első panelek, amelyeket a lakhatási problémákat enyhítendő a hatvanas években építettek. Az előregyártott elemekből készült, később a keleti blokk jelképévé váló lakások a maguk idejében korszerűnek számítottak, ma viszont már nem mondhatók azoknak. Még akkor sem, ha az utolsó hullámban, a 90-es években készültek el.
Hogyan javítsuk mégis a komfortot és az energiahatékonyságot? Sokat jelenthet, ha lecseréljük az ablakot a panelban.
Sokakat érintő kérdéskör
Nagyjából 800 ezer panellakás létezik Magyarországon, hozzávetőleg a lakosság 20 százaléka él ilyen otthonban, azaz minden ötödik ember panelben lakik.
Egy panellakásban az építési technológia miatt lehetetlen hatalmas átalakításokat végezni, ugyanakkor van néhány elem, amelyen lehet javítani. Előrelépést jelent, ha az elaggott nyílászárók helyett műanyag ablakokat építtetünk be.
Ez a folyamat országszerte halad: a Központi Statisztikai Hivatal 2015-ben „Miben élünk?” címmel készített lakásfelmérést, és arra jutott, hogy az utóbbi időszakban az esztétikai felújításokon túl a panelprogramokban és az egyéni megoldásokban is kiemelten hangsúlyos lett energiahatékonyság kérdése. Azaz, a panelben élők igyekeznek minél energiahatékonyabbá tenni a lakást.
Csakhogy ezek a lépések egymásra épülve hoznak igazi változást. Például hiába alakítanak ki egyedi mérős fűtést, ha aztán az évtizedes, rosszul szigetelő ablakokon kiszökik a meleg.
A GKI Gazdaságkutató egy friss felmérése szerint ráadásul bár minden nyolcadik magyarországi lakásban felújítást terveznek, a panelekben a legkisebb a korszerűsítési kedv. Pedig bármennyire is sokan döntöttek korábban a panellakás ablakcseréje mellett, összességében még mindig elmondható: sok helyen gyenge a nyílászárók minősége. A panellakások ablakai többnyire rosszul szigetelnek.
Érdemes korszerűsíteni
Tisztában vagyunk azzal, hogy sokaknak jelentős tételt jelent az ablakcsere, ráadásul az emberek egy része azt hiszi, hogy elszálltak a panelablakcsere árak. A költségek azonban megfizethetőnek számítanak, különösen annak tükrében, hogy hosszútávon mennyit nyerünk velük. És ha szeretnénk, még a fahatású ablakokról sem kell lemondanunk.
1. Sokkal jobb hőszigetelés
A régi típusú ablakoknál biztosan éreztük már télen, hogyan húz be a hideg, és ezzel párhuzamosan távozik a meleg. A műanyag nyílászárókkal nem az utcának fűtünk majd, a panelablak cseréje után érezhetően jobb lesz a hőszigetelés, ez pedig csökkentheti a fűtésszámlát.
2. Por- és hangszigetelő is
Aki panelban lakik, az jó eséllyel él forgalmas útszakasz mellett, így egyáltalán nem elhanyagolható tényező, hogy milyen a nyílászáró hangszigetelése. A panellakás ablakcseréje után kevésbé szűrődik majd be a külvilág zaja, így nyugalmasabb lehet az otthon töltött idő. Ráadásul a műanyag nyílászárók a portól is sokkal jobban védenek, mint a korábbi, már elhasználódott ablakok.
3. Ár-érték arány
Az elmúlt években a panellakások árai is nagyot emelkedtek, érték ilyen ingatlant tulajdonolni. Ha évtizedekre tervezünk, akkor a műanyag nyílászáró már-már befektetéssel ér fel. Rövid távon a rezsiköltség csökkenésében jelentkezhet a hatása, ráadásul a hosszabb élettartam miatt évtizedekig jól működhet. A faablakokhoz képest könnyebb tisztítani, a karbantartása sem igényel sok tennivalót, így összességében megtérül az ablakcsere ára.
A panelablakcsere növeli az ingatlan értékét, szóval, ha idővel megválnánk a lakástól, a korábbinál valamivel magasabb árat kérhetünk érte.
Bízzuk a profikra!
Ha szakemberre bízza az ablakcserét, akkor az első pillanattól az utolsóig profik végzik a munkát. Felveszik a panelablak méreteit, segítenek a választásban, legyártják a kívánt ablakot, és a beépítéssel sem lesz probléma.