Mi kell ahhoz, hogy az ember otthonosan érezze magát a házában, lakásában? Lényeges a megfelelő enteriőr, a szemnek kellemes környezet, a legfontosabb mégis az, hogy olyanokkal ossza meg a közös teret, akiket szeret. A hívatlan vendégeknek nincs maradásuk.

Éppen ezért mondjuk azt, hogy a minőségi szúnyogháló, azaz a betolakodók elleni megfelelő védelem nélkül lehetetlen megvalósítani a komfortos otthont. Ha a bogarak, szúnyogok rendszeresen bejutnak a nyílászárókon át, és kvázi magukénak érzik az ingatlant, az elrontja az összképet, megkeseríti a mindennapokat.

Minőségi szúnyogháló szerelés

Régimódi módszerek

A betolakodó rovarok igazán megkeseríthetik az életünket

Persze amolyan sufnitunghoz hasonló módszerekkel is megpróbálhatunk védekezni ellenük. Például mielőtt esténként villanyt kapcsolunk, csukjuk be az ajtókat és az ablakokat, hiszen a kis vérszívók a fényre repülnek. Csakhogy ha így teszünk, akkor később sem tudunk szellőztetni vagy friss levegőt a lakásba engedni annak a veszélye nélkül, hogy a szúnyogok is betódulnának, ezzel viszont egy-egy forróbb nyári estén szinte megfojtjuk magunkat.

Léteznek különböző spray-k, füstölők és szúnyogriasztó gyertyák, amely a magukból áradó illattal igyekeznek távol tartani a repülő állatokat, és próbálkozhatunk az erre a célra létrehozott elektromos eszközökkel is. Ám az illat akár minket is zavarhat, ráadásul egyik eszköz sem nyújt százszázalékos védelmet.

Maradnak az olyan elavult módszerek, mint ragadós szalaggal megpróbálni összegyűjteni őket, vagy légycsapóval vadászni rájuk. Persze ne felejtsük el, utóbbival eleve elmázoljuk őket a felületen, ha pedig vért szívtak előtte, akkor nemcsak a légycsapóval, hanem a takarítóeszközzel is készülhetünk…

A szúnyogok kevésbé kedvelik a dohányosokat, mert a bőrük nikotinnal átitatott, és a nyers fokhagymát fogyasztókat is elkerülik, ám őket távoltartandó valószínűleg senki sem szívesen változtatna az étkezési szokásain vagy az életmódján.

Ha ráadásul tó, patak vagy valamilyen más vízpart mellett élünk, netán medence dobja fel a kertet, akkor ezek a módszerek olyanok, mintha köveket dobálva próbálnánk meg megállítani egy tankot. Túl sokan lesznek a szúnyogok, túlságosan kezdetlegesek lesznek az elűzésükhöz használt eszközök.

Jóval egyszerűbb az egész problémának elejét venni azzal, hogy szúnyoghálót szereltetünk fel. Gyakorlatilag ez a legjobb védekezés a szúnyogok ellen, és abból sem a házilag eszkábált, általában nem túlságosan strapabíró fajta.

A szúnyoghálók fajtái

Mint ahogyan olyan sok esetben, ezúttal is a helyszín adottságaihoz igazodva érdemes választani a szúnyogháló fajták közül. Ahelyett, hogy egyedül próbálkozunk felmérni a terepet, és eldönteni, hogy mobil vagy rögzített fajtára lesz szükségünk, érdemes szakember segítségére hagyatkozni.

A mobil szúnyoghálók igazán praktikusak

Mutatjuk, hogy milyen szúnyogháló fajták léteznek. Kezdjük a mobil verziókkal!

Pliszé szúnyogháló

Modern és praktikus megoldás a pliszé szúnyogháló, amely a kialakítása nyomán kapta a nevét. Akár redőnyre, akár magára a nyílászáróra is felszerelhető, nagy felületeket képes takarni. Előnye, hogy az esőtől sem nehezedik el, sőt el sem színeződik a használattól. Ezért aztán átlagos esetben nem fordulhat elő, hogy például két nyarat követően máris cserélnünk kelljen.

A pliszé mellett szólhat, hogy lehetővé teszi a szabad kilátást, és úgy tud rovarbiztos megoldást nyújtani, hogy egyúttal stílusos is. Strapabíró és könnyen mozgatható, ezért a gyerekek is egyszerűen tudják irányítani, ablak és ajtó elé egyaránt felszerelhető.

Rolós szúnyogháló

Ha szeretnénk teljes biztonságban tudni a házunkat a szúnyogoktól, ám mégsem akarjuk mindig a vérszívók ellen felállított „várvédőt” nézni, akkor a rolós szúnyogháló lehet az ideális megoldás. A rolós verziókat is időjárásnak ellenálló, sőt tűzálló anyagból szőtték. Kicsi a helyigénye és könnyen kezelhető, ha például a háló nincs leengedve, akkor egyszerűen kihajolhatunk az ablakon. Ez például megkönnyíti az emberek dolgát az ablaktisztításkor.

Oldalhúzós szúnyogháló

Kedvelt szúnyoghálófajtának számít, mivel sokféle előnyt egyesít magában. Az oldalhúzós szúnyogháló ellenáll az időjárásnak, a házon kívül tartja a rovarokat, optikailag szinte láthatatlan, ezért nem rontja az összképet. A szakemberek elsősorban teraszajtókra és erkélyajtókra ajánlják.

Az alumínium tokszerkezetet az ajtóra kell rögzíteni, a háló pedig ebben a keskeny keretben fut, amelyet a nevéből is adódóan vízszintesen, oldalra tudunk mozgatni. A kétszárnyú ajtók középen mágnescsíkkal tapadnak egymáshoz, ezért nem kell attól tartani, hogy a szúnyogok esetleg utat találnak a házba.

Tolóajtós szúnyogháló

Abból a szempontból ezt is az erkélyajtókra ajánlják, hogy biztosítja a nagy felületű nyílászárók előtti rovarvédelmet. A tolóajtót úgynevezett tolópályába illesztik, egyúttal görgőket is beépítenek, így könnyen mozgatható az ajtó.

Akkor sem kell a fejünket vakarnunk, ha például egy nagyobb bútort szeretnénk bevinni ezen keresztül a házba, mert a tolóajtót egyszerűen ki tudjuk venni a helyéről.

Nyíló szúnyogháló

Általában ajtók előtt találkozhatunk nyíló szúnyoghálóval. Ez több szempontból is praktikus, egyik előnye az lehet, hogy egyedi méretre gyártott. Okkal tarthatnánk attól, hogy ha mi könnyen ki tudjuk nyitni, esetleg a szél is egyszerűen elbánik vele, ám a mágneszáras rögzítés ezt megakadályozza. A rugónak köszönhetően ráadásul magától becsukódik, amely például jól jöhet akkor, ha tele van a kezünk a bevásárlásból származó holmikkal.

Tartós, strapabíró, és igény szerint többféle módon is felszerelhető.

Rögzített szúnyogháló

Rögzített szúnyoghálók

A fent felsorolt változatok a mobil szúnyoghálók közé tartoznak, léteznek azonban rögzített változatok is, amelyeket tavasszal felhelyezünk, majd télre egyszerűen le tudjuk venni őket a helyükről. Többnyire kisebb felületeken használják, a nagyobb részekre praktikusabbak lehetnek a mobil verziók, ám a rögzített fajtából is tudnak gyártani nagyobbat.

A helyszín adottságainak megfelelően és igény szerint ezt is többféleképpen lehet rögzíteni:

  • rugós stifttel

  • beakasztó füllel

  • mágneses rögzítéssel

A különböző szúnyoghálófajtákat általában barna és fehér színben lehet beszerezni, ám igény szerint elérhető más szín is. Akinek macskája vagy kutyája van, annak érdemes háziállatbiztos szúnyoghálót vásárolnia. Ezek még erősebb és ellenállóbb anyagból készülnek, így nem kottyan meg nekik, ha például egy nagyobb kutya próbál áthatolni rajtuk.

Mikor szereltessük fel a szúnyoghálót?

Hazánkban nagyjából ötven szúnyogfaj él, és az európai fajokhoz hasonlóan ezekre is jellemző, hogy tavasszal raknak petéket, amelyekből aztán néhány nap alatt kikelnek a lárvák. Tehát, már tavasszal és nyáron mindenképpen számolnunk kell a vérszívókkal.

Mobil és rögzített szúnyogháló szerelés

Szerencsésebb, ha nem átélt támadások ébresztenek rá minket arra, hogy szúnyoghálót kellene szereltetni a ház nyílászárói elé. Ha nem a saját bőrünkön akarjuk megtapasztalni, mire képesek a nőstény szúnyogok (a hímek nem szívnak vért), akkor érdemes még a tavasz elején felszereltetni a szúnyoghálót, illetve ellenőrizni a meglévő szúnyoghálók minőségét és állapotát.

A védekezés a rovarok ellen kifejezetten egyszerű, ha minőségi szúnyoghálót választunk, és alaposan végezzük el az egyszerű beszerelés folyamatát. Ha nem megy, akkor sincs baj, ebben az esetben kérje a FOXDREAM szakembereink segítségét. Válassza ki a legszimpatikusabb, legmegfelelőbb megoldást otthonába, majd élvezze a csípésmentes, zümmögés nélküli környezetet.

A FOXDREAM munkatársai készen állnak arra, hogy gyorsan és nagy precizitással végezzék el a szúnyogháló beszerelését otthonában.